Időről időre számtalan kérdés merül fel a kötelező szakmai gyakorlattal kapcsolatban. Ideje tisztázni néhány alapvető dolgot. Az alábbiakban röviden ismertetjük, mit is kell tudnod róla, illetve hogy milyen előnyei lehetnek a későbbi karrierépítés szempontjából.
Akármilyen szakon is tanulsz az egyetemen vagy főiskolán, az évekkel ezelőtt bevezetett kötelező szakmai gyakorlat teljesítését nem fogod megúszni. Ugyan sokszor lehet hallani, hogy „én biztos nem fogok ingyen dolgozni, amikor lenne jobb dolgom is”, a felsőoktatási törvény tanulmányi kötelezettségekről szóló fejezete szerint azonban ennek elvégzése előfeltétele annak, hogy a hallgató diplomát szerezhessen. Hogy pontosak legyünk, az adott intézményen kívüli, legalább hat hetes (mesterképzés esetében négy hetes) szakmai gyakorlat igazolt befejezéséig a tanulók nem is záróvizsgázhatnak.
Miért jó a szakmai gyakorlat?
Nem mindegy, hogy tanulóként mikor és hova jelentkezel, hiszen valljuk be, a folyamatos tanulás mellett 6 hét intenzív munka sok lehet egyhuzamban. Először is a szakmai gyakorlatot érdemes lehetőségként felfogni, mivel remek alkalom arra, hogy hallgatóként valós körülmények között ismerkedj meg egy vállalat szervezeti és szakmai felépítésével. Eztafajta tudást tényleges tapasztalat nélkül senki sem tudja magára szedni az egyetemi órák során, így minél több munkaterületet/környezetet ismersz meg, annál jobb.
A diákévek alatti munkavállalás előnye, hogy gyakornokként alacsonyabb fizetésért ugyan, de számtalan feladatban kipróbálhatod magad előzetes tapasztalat nélkül. Ennek köszönhetően nem csak hasznos ismeretekre, szakmai tapasztalatokra tehetsz szert, de ha elég szemfüles vagy, értékes kapcsolati hálót is építhetsz magadnak, ami a későbbi karriered során komoly előnyt jelenthet. Ráadásul ha lelkiismeretesen dolgozol és munkáltatód elégedett teljesítményeddel, jó eséllyel indulsz egy teljes munkaidős pozícióért is. Nem utolsó sorban pedig érdemes kiemelni, milyen pozitív benyomást kelt pályakezdő önéletrajzodban a korán elsajátított gyakorlati tapasztalatod.
Milyen feladatokra számíthatsz?
A gyakran feltett kérdésre sajnos nem létezik általános érvényű válasz, hiszen a választ nagyban befolyásolja, hogy milyen területen tanulsz, melyik céghez és milyen pozícióba szeretnél jelentkezni. Ha van a területen vagy akár a konkrét cégnél dolgozó ismerősöd, mindenképpen érdemes érdeklődni az általa szerzett tapasztalatokról. Emellett manapság a legtöbb álláshirdetés gyakornoki/asszisztensi pozíciók esetében is részletes leírást kínál a napi teendőkről, ha pedig ezután még mindig marad megválaszolatlan kérdésed, nyugodtan keresd fel a hirdetés feladóját egy udvarias e-mail vagy telefonhívás keretén belül.
Nem szabad elfelejteni, hogy ugyan elsősorban a cég döntésén múlik, milyen feladatok elvégzésébe vonja be gyakornokait, hozzáállásod és lelkesedésed sokat lendíthet helyzeteden, megváltoztatva a munkáltató véleményét. Kérdezz, kérj nyugodtan segítséget, és folyamatosan fejleszd kompetenciád a szakmai előrelépés érdekében! Ezen a pontos érdemes megjegyezni az erős nyelvtudás jelentőségét, mellyel jó pár lépés előnnyel indulhatsz bármelyik gyakornoki pozícióért.
Összességében tehát, ha szeretnéd hasznodra fordítani az egyébként is kötelező teendőt, kezdj el időben nézelődni a terület lehetőségei között, hogy átgondoltan adhasd be jelentkezésed a számodra legszimpatikusabb szervezeteknek, az általuk elvárt feltételeknek megfelelően.
Itt egy kis segítséget kaphatsz önéletrajzod összeállításához!
Nézz körül aktuális gyakornoki pozícióink között is!