„Na de miért látja egy diák más perspektívából a vezetőit, mint egy felnőtt, tapasztalt munkavállaló?” – merülhet fel a kérdés a cím elolvasása után.
Első nekifutásra talán valóban egy kicsit ügyefogyottnak tűnhet a témáról beszélni, ám nem szabad elfelejteni, hogy egy fiatal „hiszékenyebb”, irányíthatóbb és sokkal jobban befolyásolható. Sok esetben – természetesen a munkakör nagyon sokat nyom a latban – nincs is akkora felelősségérzete, pláne ha azelőtt a szakmájához nem kapcsolódó területen talált csak munkát. Gondoljunk bele, akár a gasztronómiában, akár árufeltöltőként, akár egy gyárban nincs különösebb következménye annak, ha egy kisebb hibát vétünk, könnyen korrigálható és a teljes munkafolyamathoz csak egy személy neve köthető. Ellenben, egy asszisztensi pozíciónál egy cím elgépelése, az utalási összeg átírása már nagyobb galibát okozhat.
Lássuk, hogy én a személyes tapasztalataim alapján hogyan „kategorizáltam” a volt feletteseimet, illetve hogy a baráti kör történetei alapján milyen kép alakult ki a fejemben:
1. az engedékeny, mindent elnéző
Legtöbbször középkorú, idősebb vezetőről van szó ez esetben. Próbál közvetlen lenni, már-már baráti kapcsolatot kiépíteni. Sokszor hozzátartozik, hogy már „belefáradt” a „komoly” szerepbe, sok éves tapasztalatai azt mutatják, hogy felesleges túlságosan szűk mozgásteret adni, nem feltétlen éri el vele a kívánt eredményt. Természetesen sok késés, aznapi lemondás nála sem marad szó nélkül, de rugalmasabb a beosztás terén, az ember bátran fordul hozzá, ha segítség kell.
Egy diák esetében nem szerencsés, ha első munkahelyén pont egy ilyen beállítottságú vezetővel kerül egy csapatba, ez a későbbiekben rengeteg csalódást hozhat neki, más munkamorálhoz, tempóhoz szokik hozzá, ami nem feltétlen tudható be átlagosnak.
2. a mindig mogorva
Sokan szigorúnak gondolják, mert nem gyakran ül ki mosoly az arcára. Ennek oka sokszor inkább a túlterheltség és a túlzott felelősség, amit az ő vezetőik a nyakukba zúdítanak. Nem kell magunkra venni, ha egy válasz nem az általunk elvárt hangnemben érkezik, nem szándékosan történik ez így a legtöbb helyzetben.
3. akit látszólag csak a túlélés érdekel
Joggal fordul meg a gondolat a fejünkben; ha valaki nem elég motivált ahhoz, hogy a munkahelye fejlődjön, jó eredményeket prezentáljon minden téren, akkor hogy került az adott felettesi pozícióba?
Sosem lehet persze tudni, hogy éppen valakinek otthon milyen események zajlanak a háttérben (válás, probléma a gyerekkel az iskolában, stb.), ezért nem is kell egyszerre ítélkezni, nagy valószínűséggel a munkahelyi történések foglalkoztatják az adott pillanatban legkevésbé.
Jellemző az is, hogy lazának tűnnek, elengedik a dolgozókat előbb, ugyanazt a munkát rendszeresen továbbadják a „hagyjad csak, majd XY megcsinálja” címszóval.
Nem ritka, hogy inkább maradnak túlórázni a többi munkavállaló helyett, hogy a kiadott és el nem végzett feladatok a nap végén a kipipáltak közé kerülhessenek.
4. aki önhatalmúlag kisebb vezetőket nevez ki
Nyilvánvalóan senkinek sem megengedett minden, ám szerintem nem mondok azzal újdonságot, hogy az egyébként egyenrangú dolgozók között is tesznek különbséget az ott eltöltött évek, vagy szimpátia alapján. Így az apróbb kérdésekkel nem a tényleges felettest „zaklatják” a dolgozók, illetve egy-egy területen jó eséllyel akad olyan „átlagos” kolléga, aki jobban hozzá tud szólni a dolgokhoz.
5. akinek semmi sem jó
Kifejezetten toxikusan hat a dolgozókra, hiszen nincs sikerélményük, nem kapnak pozitív visszajelzést. Az indoklás, ami miatt nem elégedettek a munkavégzéssel, sokszor elmarad, a cél csakis a haszon, sajnos sokszor az erőfitogtatás. A legtöbben ezért hamar tovább állnak, hiszen a rossz munkakörnyezet nem csak a munkahelyi életkedvre van hatással. Aki esetleg marad, hamar kiég, elveszti motivációját, nem látja értelmét annak, hogy jobbra törekedjen, ha a „legjobb se jó soha eléggé”.
Természetesen még jó ideig lehetne sorolni a különböző jellemvonásokat, azonban meg kell állapítanunk, hogy szerencsére a legtöbb embert nem lehet sarkalatosan egy jellemvonással leírni.
A cikket Mesterházy Bogi írta
