Úgy gondolom, joggal tehetjük fel a címben szereplő kérdést, ám a válasz egyértelmű gyorsan fejlődő világunkban; kétségkívül nincs mit szégyellni rajta! Természetesen az ember véleményét sokban befolyásolja, hogy milyen társadalmi réteghez tartozik, otthon mire tanították, de gondoljunk csak bele: mennyire elveszettek, kilátástalanok lennénk a diákmunka lehetősége nélkül. Amellett, hogy a személyi jövedelemadón és nyugdíjjárulékon kívül más közteher nem terheli a diákmunkát szemben a „felnőtt” dolgozói társadalommal, sokaknak ez jelenti a gyakorlat megszerzésének helyét, az állandó bevételi forrást.
Sokan csak éppen egy hétnyi boldogságért dolgoznak - legyen ez egy fesztiválbérlet, vagy külföldi utazás - ám többen akadnak olyanok is, akik tanulmányaikat finanszírozzák belőle, megpróbálnak kicsit önfenntartóbban élni, hiszen hozzá kell tenni, akár csak egy „egyszerű” kollégiumi hely sem hullik az ember ölébe „ingyen ’s bérmentve”.
A vírushelyzet miatt - valljuk be őszintén - minden tanulónak több ideje marad, lehetőség nyílt arra, hogy úgy osszuk be magunknak a napot, ahogy csak szeretnénk; a tanulást vagy kora reggelre, vagy a késő délutáni órákra lehet tömbösíteni aszerint, hogy a munkabeosztás és a műszakok milyen jelenlétet követelnek meg. Nem egy érettségiző évfolyamtársam van, aki hetente több napot dolgozik sokszor több mint nyolc órában, amellett, hogy az ország egyik legnevesebb gimnáziumának tanulója. Egyszerűen azért dolgozik, mert élvezi, így van mivel lekötnie magát. A megkeresett pénz nem a legfontosabb szempont ez esetben, de úgy gondolom, senki nem bánja, ha egy kis „tőkéje” halmozódik fel otthon. Hasznosabb, mint egész nap sorozatokat nézni, nemigaz?
A saját magunk által beszerzett dolgokra sokkal jobban vigyázunk, azt gondolom, hogy ezen nincs mit vitatni. Ha valaki egy új órával, telefonnal, vagy akár autóval jelenik meg valahol, sokszor feltételezik a környezetében, hogy fiatalsága lévén nagy valószínűséggel a szülők járultak hozzá nagy részben a vételár összegyűjtéséhez. Ellenben ha tudják, hogy a tanulás mellett voltunk olyan szorgalmasak és kitartóak, hogy sikerüljön egy bizonyos összeget félretenni ezekre a cikkekre, máris más szemüvegen keresztül szemlélik a világot, más megítélés alá esik az illető. Sokkal nagyobb megbecsültségre tehetünk szert akaratlanul is, sőt az is megeshet, hogy példát mutatva másokat motiválunk a munka világába való belépésre!
Mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a legtöbb külföldi egyetemen felmerül a kérdés az interjú alatt; tervezel-e dolgozni a tanulmányaid mellett. Személyes tapasztalat alapján állíthatom, hogy célszerű mindenképpen igenlő választ adni, még akkor is, ha egyelőre úgy gondoljuk, hogy kellő kihívást fog jelenteni egy idegen országban való „magunkra-találás”. Szuper lehetőség új embereket megismerni, ezáltal még egy közösségnek lehetünk tagjai, illetve amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy egy biztos pontot jelent az életünkben messze az otthontól. Sokkal egyszerűbb megismerni a helyi szokásokat (gondolok itt akár a köszönésre) és beilleszkedni a közösségbe is könnyebb feladat ezáltal. A „vizsgáztatók” értékelik, ha látják az igyekezetet a felvételizőn, hiszen arra enged következtetni egy igenlő válasz az említett kérdésre, hogy terhelhetőek, motiváltak vagyunk, vannak céljaink, képesek vagyunk közösségben dolgozni.
Mindezek mellett meg kell említenem - ugyanis sajnos vannak köztünk olyanok is - azokat is, akik muszájból dolgoznak. A szülőknek szükségük lehet a segítségre egy esetlegesen kieső kereset miatt, vagy az olyan, sokaknak jelentéktelennek, meg nem említendőnek tűnő szórakozási formákat, mint a moziba járás nem tudják anyagilag támogatni, így ha részt akar venni az érintett az ilyen szabadidős programokon, munka után kell néznie.
Összegezve tehát levonhatjuk a következtetést, hogy akármilyen indíttatásból is dolgozunk, semmiképpen nem szabad „cikinek” tartani, szégyellni meg pláne nem. Az ember tapasztalatot szerez, minden egyes mozzanattal több lesz, mint azt megelőzően volt. Ki ne akarna ekkora előnyre szert tenni már fiatalkorában is?
A cikket Mesterházy Bogi írta.
