Előző cikkünkben arról olvashattál, mik is azok a soft skillek és miért olyan fontosak. Ötöt közülük ki is veséztünk: a kommunikációs készség, a szervezőképesség, a csapatmunka, a pontosság, illetve a kritikai gondolkodás. Most folytatjuk a sort további öt soft skillel.
6. Szociális készségek
Minél több emberrel kerülsz kapcsolatba egy nap, annál nagyobb szerepet fognak játszani a szociális készségeid a siker elérésében. Jól kezeled azokat a helyzeteket, amikor másokkal kell együtt dolgoznod, beosztásuktól, pozíciójuktól, valamint rangjuktól függetlenül? Jól bánsz a legkülönbözőbb személyiségekkel rendelkező emberekkel? Ha igen, sokkal több kapcsolatot tudsz majd kialakítani, ami csakis a hasznodra válhat.
7. Kreativitás
Talán ez a leginkább alulértékelt soft skill. A kreativitás nem azt jelenti, hogy művészléleknek kell lenned, inkább azt, hogy képes vagy újszerű és találékony megoldásokat találni a munkahelyen felmerülő problémákra. A cégeknek folyamatosan szükségük van a kreatív gondolatokra, hiszen kreativitás nélkül nem lehet újítani, újítás nélkül pedig egyetlen vállalat sem képes haladni a korral.
8. Interperszonális kommunikáció
Az interperszonális (azaz emberek közötti) kommunikáció magában foglalja a csapatmunkát, az emberekhez való hozzáállást, valamint a konfliktuskezelést is. Ezek a készségek a szakmai életben amellett, hogy rendkívül nagy erősségnek számítanak, ahogy építed a karriered és feljebb lépsz a ranglétrán, egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak. Akik hatékonyan kommunikálnak a környezetükkel, általában nemcsak a szakmájukban, hanem magánéletükben is sokkal sikeresebbek.
9. Alkalmazkodó képesség
Ne becsüld le a változásokhoz való alkalmazkodó képességet sem! A mai, technológia által hajtott, rohamos ütemben fejlődő üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy könnyedén fel tudj zárkózni az innovációkhoz, valamint a folyamatosan változó munkakörülményekhez. Ez utóbbi nemcsak az eszközökre vonatkozik, hanem a különféle műveletekre és nem utolsósorban az emberekre is.
10. Barátságosság
Mindenki olyan kollégákkal szeretne együtt dolgozni, akik kedvesek, optimisták és akikkel a helyzettől függetlenül jól érzi magát az ember. Legyél barátságos és nyitott, illetve figyelj rá, hogy ezekről testbeszéded is árulkodjon! A figyelmesség sem jön rosszul, hiszen az emberek mindig jó néven veszik, ha emlékszel a születésnapjukra vagy időről időre egyszerűen csak megkérdezed őket, hogy vannak.
Ahogy a jó öreg mondás tartja, “gyakorlat teszi a mestert„– így ha igazi fejlődésre vágysz, nézd meg mentorprogramunkat! :)