Te is egy jól fizető melón gondolkodsz, már most főiskolásként? Diákmunka az én szememmel.

Biztos sokat gondolkodtok ti is, azon, hogy majd a jövőben jól fizető munkát találjatok. Viszont elsőkörben azt szokták mondani a puding próbája az evés. Valóban, hiszen, hogy akarnék bárhol is elhelyezkedni, főleg jó keresetű pozíción, ha még ki se próbáltam magam semmilyen melóban.

Ezért is kezdtem el kutatni nagy erőkkel az interneten, diákmunka iránt. Gazdálkodás-menedzsment szakos hallgatóként, bármennyire is imádtam kasszázni a Rossmann-ban, kicsit nagyobb kihívásra vágytam. Nem volt utolsó szempont, hogy diákléthez képest jól is kereshessek.


Olyan helyre fókuszáltam, amit az ott szerzett tapasztalatok által a későbbiekben kamatoztatni tudok.

Ekkor leltem rá a www.melodiak.hu  honlapján egy szuper Call-Centeres pozícióra. Belecseppentem, és kihívást találtam önmagam számára is. Meg kellett tanulnom, bánni az emberekkel, legyen az diák vagy partner vagy épp nyugdíjas, türelmesen kellett kezelni minden felmerülő problémát, kérdéskört.

Eltudtam kezdeni fejlődni, majd egy idő után amikor már nyakig benne voltam, elkezdtem élvezni az egészet. Jól is kerestem és még élveztem is amit csinálok.

Folyamatos fejlődést értem el, megtanultam jól kommunikálni. Sokkal empatikusabb lettem, és próbáltam mindig a legjobbat kihozni magamból és az adott szituációból. Komolyságot is adott, amikor egy-egy nagyobb partner üzletvezetője, vagy ügyvezető igazgatója volt a vonal túl felén. Nem is gondoltam volna az elején, hogy ilyen határozottságot is adhat nekem egy munkakör.

A nyugdíjasokkal váltott telefon beszélgetéseim során is tanultam. Megtanultam hallgatni, mert számtalanszor futottam bele, abba, hogy az idősek munkakeresés céljából hajlandók az egész élettörténetüket elmesélni. Azzal még nem is volt gond, csak egy idő után már a kezemnek esett nehezére, tartani a telefont.

 

És hogy milyen kompetenciám fejlődött amikor én voltam a vonal egyik felén, ti pedig a másikon?
 

Nagyon sok pozitív visszajelzés jött tőletek, a munkák végett, és nagyon sok elégedett hang csengett abban a pár percben is. Öröm látni, hogy van igényetek arra, hogy fejlődjetek és megtaláljátok akár önmagatokat egy adott munkakörben, vagy épp azt, hogy ti miben is vagytok jót.
Ezt a pozitivitást tanultam meg tőletek.

Emellett számtalan apró kis dolgok bukkantak fel, mint a figyelmesség, koncentrálóképesség, türelem, nagyobb szókincs, és az önkifejezés is.

Kell ennél több?

Igen!

Benned is megfordult már, ahogy éppen akkor bennem is, hogy ha én erre képes vagyok, akkor miért ne lehetnék többre is? Miért ne kereshetnék több pénzt egy kis diák melóval? Miért ne lehetne már a nagybetűs életbe való kikerüléskor valami szuper az Önéletrajzomba?

 

Ma már Mentor/Projektvezető vagyok a Meló-Diáknál.

Veletek tartom a kapcsolatot, Partnerekkel tárgyalok, és azon vagyok a kollegáimmal, hogy nektek, minél inkább rátok szabottabb munkát találjak, a fejlődésetekhez, ahhoz, hogy mielőtt kikerültök, megtapasztalhassátok, mi az amiben TI jók vagytok.

 

És hogy miért van a főcímben a jól fizető állás?

Hogy elhidd, már diákként is lehet jól keresni. Egy-egy rád szabott munkában, ha teljesen odateszed magad, hidd el a cég, ahol épp kis gyakornokként dolgozol, felfigyelhet rád, és kiemelhet. Ha valami olyanban van tehetséged, ami nekik kell, megfog fogni, és TE fogsz neki kelleni.

 

Lehet egy pár év múlva, a cégen belül, ahol kiemeltek, te fogsz diákot keresni. Sose tudhatod.

Érd el a célt, amit kitűztél magad elé, de előbb próbáld ki tét nélkül!

 

Hartmann Dia

Projektvezető/Mentor
Meló-Diák Universitas

Meló-Diák