5 dolog, amit a TDK írása közben tanultam

Nemrég volt a harmadik TDK-m. Tudom, most azon gondolkodsz, hogy milyen elvetemült földönkívüli vagyok, hogy ezt bevállaltam. Az igazság az, hogy elnyertem az Új Nemzeti Kiválóság Program kutatási ösztöndíját, melynek feltétele, hogy részt veszek a kari tudományos diákköri konferencián. Szóval így kerültem harmadszor is ide.

 

Ez már egy kicsit rutinból ment, kevésbé váltam miatta idegbeteg házisárkánnyá, így elgondolkodtam azon, hogy mi mindent tanultam ebből az egészből.

 

1. Strukturált gondolkodás

Valahogy magától értetődő dolognak tűnhet, hogy az egyetemen az ember vagy megtanul rendszerben gondolkodni, vagy sokáig fog tartani az egyetem. A TDK mégis valahogy ennek a magasiskolája, ugyanis 40 – 80 oldalban kell úgy kifejtened egy témát, hogy az egyszerre legyen részletes és időnként kitekintő.

 

A terjedelem felében a szakirodalmi hátteret, az elméleti részt kell minél több forrásból bemutatni, majd az empirikus kutatási részben - tehát amihez azt a rengeteg kérdőívet kitöltötted már másoknak is – a feltételezéseidet kell igazolnod legtöbbször statisztikai módszerekkel.

 

Tehát igen, szükség van némi előre tervezésre, hogy milyen résztémákat szeretnél érinteni. Viszont, ha megtanulsz strukturáltan gondolkodni, nemcsak könnyebben tudsz megérteni és megtanulni dolgokat, de a problémamegoldó képességed is javulni fog és az összefüggéseket is gyorsabban átlátod, ami szinte alapelvárás ma már a munkaerőpiacon.

 

2. Piackutatás

Nemrég jöttem csak rá, hogy piackutatást készíteni nem annyira magától értetődő, ha például sosem készítettél még kérdőívet. A TDK-kon kívül néhány féléves beadandóhoz is kellett már kérdőíveznem, így nem okoz túl nagy meglepetést a google form használata. Szinte bármilyen kérdésfelvetést, problémakört át tudok alakítani könnyen megválaszolható kérdésekké és értelmezhető adatokká. Ez miért is fontos? Ha vállalkozni szeretnél, akkor bizony az első lépés az lesz, hogy készítened kell egy piackutatást. De ennek csak akkor lesz tényleges eredménye, ha fel tudod építeni a kérdéseket úgy, hogy később azokat több oldalról – pl. eltérő demográfiai adatok mentén – is tudod elemezni. Ennek megtanulására pedig kiváló lehetőség egy TDK dolgozat elkészítése, ahol minimum 100, de inkább 300 – 500 válaszra lesz szükséged. Ehhez pedig a témádtól függően érdemes azt is mérlegelni, hogy hol és hogyan fogsz ennyi válaszadót elérni. A piackutatásnál ez tulajdonképpen a célcsoport megtalálása és elérése.

 

3. Elemzés és következtetés

Az adatokat nem csak egy csinos kis Excel táblába kell gyűjteni, hanem különböző statisztikai módszerekkel elemezni is kell, hogy valós következtetéseket lehessen belőle levonni. Az elemzési képességeknek például hatalmas jelentősége van, ha szeretnél elmerülni az online marketing csodálatos világában. Itt ugyanis a Google Analytics, az Ads, a Facebook és a Search Console adatainak elemzése nélkül csak időt pazarolsz és lapátolod ki a pénzt az ablakon. Érdemes tehát úgymond tét nélkül megtanulni nagy mennyiségű adatot elemezni, ehhez pedig remek lehetőség egy TDK elkészítése, ráadásul még a CV-dben is jól fog mutatni.

 

4. Szövegírás

A szövegírás szintén olyan dolog, amit számos tudományos publikáció megírása után tanultam meg. Na nem azért, mert a tudományos cikkekben használt idegen szavak és többszörösen összetett barokk körmondatok annyira jól mutatnak például egy ehhez hasonló blogbejegyzéseben, hanem azért, mert megértettem azt, hogy ismerni kell a szöveg olvasójátPersze nem személyesen, hanem általánosan azt, hogy milyen életkorúak az olvasók, mi érdekli őket, mennyire ismerik a témát, amiről írni szeretnél.

 

Egy tudományos cikket is teljesen más megírni például egy tematikus folyóiratba, ahol olyan emberek fogják olvasni, akik nagyjából otthon vannak a témában és teljesen más egy több témát átfogó konferencia kiadványába írni, ahol az olvasók valószínűleg teljesen más tudományterületeken vannak otthon, tehát kicsit egyszerűbben, kevesebb szakszóval kell ugyanazt megírni. (Ez egy kicsit mégis barokkos körmondat lett, bocsánat!)

 

5. Téma részletes ismerete

A téma részletes megismerése is kicsit alapvetőnek tűnik, fontos azonban hangsúlyoznom, hogy egy TDK-val, illetve a kutatással nagyon könnyű kapcsolatokat építeni szakmai körökben. Ha segítséget vagy szakemberek véleményét kéred ki a témáddal kapcsolatban, általában szívesen segítenek, ez pedig akár egy állásajánlatot is jelenthet. Amellett tehát, hogy mire elkészül a TDK-d, biztosan a témád szakértőjévé válsz, még értékes szakmai kapcsolataid is lesznek.

 

Ezt most szépen leírtam ide, de miért is higgy nekem? 3 kari és 2 országos konferencia van mögöttem, kari 1. és 3. helyezéssel, illetve országos 2. és 3. helyezéssel. Utóbbi két témám az employer branding, vagyis a munkáltatói márkaépítés, illetve a munkahelyi egészségfejlesztés volt, jelenleg pedig már ez a munkám is. Mindezt pedig nem a kiváló képességeim és önmagam fényezése miatt írtam ide, hanem hogy elhidd, hogy megéri. :) 


A cikket Kovács Kata írta.

Meló-Diák